Újra a Gyerekek mentettek!
A mai napon 2012. november 7.-én a Segítő Angyalok legifjabb tagjai ismét mentésre szánták magukat iskola időben.
Úgy, mint a mondókában a kisebbik meglátta, a nagyobbik kiszabadította a SUZY névre keresztelt kutyust. Történt ugyanis, hogy a napköziben lévő gyerekek az udvaron játszva felfedezték, hogy a szomszédos óvodában az építkezési hulladék és törmelék alatt egy kistestű kutyus mocorog. Családunk legfiatalabb tagja Noel azonnal felismerte a helyzetet és a rutinosabb testvérének Ricsinek szólt, hogy baj van. Ricsi fogta magát és az intővel fenyegető tanár ellenére átmászott a kerítésen és a törmelékek alól meg mentette a kicsi Suzyt. Sajnos a kutyus borzalmas állapotban volt kihűlve, éhesen, megrémülve reszketett a gyerekek mellett, amíg oda nem értünk. Orvoshoz vittük, mert véres volt a vizelete.
Dr Varró Csaba ismét soron kívül fogadott minket és megvizsgálta a kutyust, az ultrahangos felvételek szerint nem túl rózsás az állapota.
Folyamatos orvosi ellátásra van szüksége! Ami biztos, hogy az egyik veséjén ciszták vannak, és a másikban vesekövek…A tényleges állapota csak a labor eredmények után derül ki.
Sürgősen ideiglenes befogadóra lenne szükség lehetőleg a XVIII. vagy a XIX. kerületben (hogy közel legyen az orvoshoz)
Kérjük amennyiben módotokban áll, segítsetek Suzy orvosi költségeiben !
Megjegyzés : Suzy
Segítő Angyalok Állat és Természetvédő Egyesület
Budapest Bank : 10103881-08679800-01003008
Nemzetközi : HU52-10103881-08679800-010
Tel : 06- 20- 852-7282
segitoangyalok@gmail.com
This will close in 20 seconds