Alapítványunk a rendszerváltás utáni első állatvédelmi kezdeményezésként,
az alapítás évétől (1990) feladatául tűzte ki a hontalan, elhagyott, sérült állatok mentését, a bajbajutottak megsegítését. Az ún. “hős-ős”-kor volt ez, mely újszerűségével az alapítóknak, a kuratórium munkájának köszönhetően be tudta tölteni a gondoskodó állatszeretetre, a helyes társállattartásra való nevelés úttörő szerepét. Éveken át ideiglenes menhelyeinken helyeztük el a később szerető gazdához juttatott kutyákat. Ellenőrizve sorsukat, életük jobbra fordulását, erősítve az ember állat kapcsolatot.
Elsőként vezettük be Magyarországon az állatvédelmi oktatást, köszönhetően annak a felismerésünknek, hogy fontos a nemzetközi kapcsolatok kiépítése a tapasztalattal bíró szervezetekkel. Az Angol Királyi Állatvédő Liga (RSPCA) oktatóprogramját honosítva jártuk az általános iskolákat. Ma már több korosztály számára magunk készítette oktatóanyagokkal végezzük e munkát.
10 éve működtetünk egy ingyenes jogsegélyszolgálatot, amely eddig is páratlan kezdeményezés hazánkban. Természetesen vannak különbözőségek az egy célért munkálkodó szervezetek között. A jognak köszönhetően kialakult bennünk egy, más szervezetektől eltérő látásmód. A prioritások, az útvonal kijelölés hiányosságai sajnos még mindig jellemzik a civil társadalmat. A hazai állatvédelem jelenleg azt a munkát végzi, amit mi 20 évig fontosnak tartottunk. Tűzoltás ez, mely nemes, önfeláldozó feladat, de nem az igazi megoldás! A tűz fészkét kell megszüntetni és elérni a tűzmentes övezetet.
Fontosnak érezzük az élet adta joghézagokra, jogi anomáliákra felhívni a figyelmet, fontos ezek társadalmi vitákra bocsátása a jogi előkészítői munka mellett. Joghézagok gyűjteményének is nevezhetjük a tavaly kialakított és meghirdetett Hazai Állatvédelmi Programot ( H.Á.P ). Kiemelkedő szerepet kap munkánkban a gazdasági haszonállatok védelme, hiszen ezek az élőlények ugyanúgy meg kell, hogy kapják a kellő méltóságot, a stressz mentes(ebb) életet. Védelmük a társállatok védelme mellett persze nem olyan látványos, hiszen állatok százezrei istállókban, udvar végén vagy nagyüzemek sötétjében szenvednek életük végeztéig. Kutatási feladatként tűztük ki ez év őszétől, a családon belüli erőszak és az állatok bántalmazása közti összefüggés hazai monitoring vizsgálatát. Ezáltal a jogalkotók és jogalkalmazók is abban a szellemben kell, hogy dolgozzanak, ahogyan azt a nemzetközi példák sora mutatja. Fontos tudatosítani a társadalomban, hogy az állatvédelem embervédelem is! Az állattartás nem jog, hanem érdem kell, hogy legyen szellemiségét tekintve!
2009. januárjától bevezettük a Civil Állatvédelmi Ombudsman intézményét, mely szeretnénk, ha utat mutatna az elmúlt 19 év során kiépült hazai állatvédő társadalomnak, szervezeteknek. E státusz létrehozásának fő indoka, a társszervezetek nyújtandó jogi tanácsadáson túl, hogy ki kell alakulnia egy szakmailag képzett állatvédelmi rendszernek Magyarországon, mely csak helyes szakmai kommunikációval, érdekegyeztetéssel az állatvédelem jogalkotói, jogalkalmazói szakmai körökben való elfogadtatásával lehetséges.
Prioritások az állatvédelemben:
This will close in 20 seconds